Elég gyorsan peregnek az évek, legalábbis ahogy én érzékelem biztosan. Nem akarok most egy nagy összegezést írni az évről, mert azt hiszem elég unalmas minden blogon ugyanezt olvasni. Inkább arról írok, hogy mit szeretnék a következő évben megvalósítani és arról, hogy hogyan töltöm az év utolsó napját, amit mindenki hajlamos nagyon erősen ünnepelni, pedig nem sokban különbözik a többitől, talán annyiban, hogy másnap egy új évet írunk, de attól még különösebben semmi sem változik. Szóval az első már korábban szerettem volna a B kategóriás jogosítványt megszerezni hiszen nagyon fontos lenne munkahely keresés szempontjából és természetesen kényelem szempontjából sem utolsó. Tehát a 2010-es év egyik nagyon fontos állomása kell, hogy legyen. A második elég fontos, hogy tegyek pontot az i-re és diplomázzak le, egész pontosan a szociológus* diplomát szerezzem meg. Nem, mintha olyan sokat érnék vele, de ha már több évi energiát és pénzt öltem ebbe az egészbe akkor nem hagyom veszni (ez hosszú és unalmas történet, hogy miért éppen ezt végeztem, hagyjuk). A harmadik talán legfontosabb cél egy biztos munkahely megszerzése, mert az egyetem óta nem igazán volt ebben szerencsém. Pontosabban a munkák jók voltak, de a körülmények nagyon nem és hamar vége szakadt mindkét állásnak. A negyedik eléggé számomra fontos dolog, egy Macbook vagy egy Macbook Pro számítógép beszerzése. Sokat gondolkodtam ezen e kérdésen, hiszen elég húzós árban vannak ezek a gépek, de úgy döntöttem, hogy inkább addig várok ameddig sikerül egy macet beszerezni, a helyett, hogy egy hasonlóan magas összeget egy újabb windowsos gépre költsek. Az ötödik, pontosabban az év elején szeretném lecserélni a jelenlegi Nokia E51 típusú készülékem egy iPhone 3GS-re. Egy 16GB-os fekete bőségesen kielégítené a szükségleteimet. Már nagyon sokat használom a jelenlegi telefonom mobil netezésre, különböző netes szolgáltatások használatára, de ezeket ezen a pici kijelzőn nehézkes megvalósítani. Amúgy korrekt telefon, nagyon kedvelem. Azt hiszem ezek a legfontosabb olyan nagyobb dolgok, tervek amelyeket a 2010-es év folyamán szeretnék megvalósítani.
Az év utolsó napjára visszatérve amint már említettem nem szokásom nagy dolgot keríteni az egészből, leginkább itthon a családommal ünnepelek. Finom italok (Red Label skót viszki, Discovery Vodka narancslével, Lacrima lui Ovidiu (román aszúbor), Alexandrion (román brandy) Colával, Angelli Rosso vermut, Sierra Tequila Gold, Heineken sör) és ételek (töltött tojás, disznósült, pulykamell tekercs, majonézes krumpli, rántott pulykamell, sült pisztráng, káposztalé leves húsgombóccal) között válogathatok ami már nekem bőségesen elég az ünnep megéléséhez. Az evés és ivás mellett, azt hiszem ellátogatok a város központjába ahol minden évben tűzijátékkal ünnepeljük az újévet. Egy sikeres, boldog új évet kívánok minden olvasómnak, remélem a következő évben is számíthatok rátok!
Egy újabb év..
Ballagás után
Egy erősen személyes hangvételű bejegyzés következik a tovább után, tehát aki erre nyitott az kezdjen bele az olvasásba, a többi meg böngésszen a korábbi bejegyzések között.
Az utóbbi néhány napban a ballagásé volt a főszerep ugyanis a barátnőm (Timi) ballagási ünnepségén és azt követő családi eseményen vettem részt.
Mit szeretnél Karácsonyra?
Ezt a bejegyzést azért írtam, mert kiváncsi vagyok, hogy az ide tévedő blog olvasó, azaz Te, mit szeretnél Karácsonyra? Írd le azt a max. három dolgot fontossági sorrendben amit szeretnél, egy hozzászólás formájában.
Ünneplőben
A közelgő ünnepekre tekintettel úgy gondoltam jó lenne a blogot is az ünnepi arculatban látni. Hamar rátaláltam erre a sablora, gyorsan sikerült üzembe helyezni néhány technikai beállítás és magyarosítás után. Az idén ezt az arculatot fogom használni, aztán január első napjaiban, ahogy időm engedi egy teljesen új arculattal fogom kezdeni az évet.
Netközelben..
Sajnálatosan szombat délután óta nélkülöznöm kellett a netet. Nagyon hosszú volt így a hétvége, aki naponta használja a netet tudja milyen kellemetlen pár órás szünet is, nem mint most a több napos. Valami technikai probléma adótott a szolgáltatónál (UPC) amiből kifolyólag az előfizetők 80%-ánál nem volt internetelérés Udvarhelyen. Bízom benne, hogy ezentúl stabil marad és használhatom kedvemre..
Nov. 1
A tegnap volt ez a nap, ami elvileg az élők sorából eltávozott szeretteink napjának van kitűzve. Mint mindenki más én is kijártam a szeretteim sírjához és megemélkeztem róluk néhány szál gyertyával, mécsessel és virágokkal. Közben figyeltem az embereket, az arcokat, mit látok ilyenkor rajtuk, mi olvasható le. Egyes emberek könnyes szemmel, imádkozva állnak a sírok mellett..ami ebben az esetben a helyénvaló, normális reakció. Mások viszont, hahotázva, széles vigyorral, hangos beszélgetéssel üdvözlik rég nem látott ismerőseiket..ez normális?? nekem valahogy egyáltalán nem..szem és fültanúja voltam egy ilyen esetnek.. " Ááá sziasztok, hehehe, de rég nem láttalak titeket, legalább itt találkozunk..hahaha…stb" nem is folytatom, mert csak dühít, hogy valaki ilyet enged meg magának a temetőben.. nem tudom megérteni ezeket az embereket, ha ennyire nem érzik át a megemlékezés súlyát, minek jönnek ki? maradjanak otthon és ne zavarják az ünnep hangulatát.. vagy nincs igazam?
2007 október 26. létrejött az izolis.hu blog
Mától él az izolis.hu blog, sikerült átköltöztetni a blogot az új tárhelyre. Kb. három héttel ez előtt vettem rá magam, hogy vásároljak egy domaint. Szétnéztem a magyar szolgáltatók között ugyanis .hu végződésű domaint szerettem volna. Már régebb ismertem meg a DomainABC.hu regisztrátort és tárhely szolgáltatót, rájuk esett a választásom. Készséges felvilágosítás után megrendeltem a domaint. Kis problémába ütköztem a domain díjának kifizetésekor, mert rádöbbentem, hogy a banki utalással (Romániából – Magyarországra) nem járok jól ugyanis többszörsébe került volna mint a domain ára. Aztán sikerült megoldani egy magyarországi rokonom segítségével a fizetést. A kifizetés után visszajelzett a regisztrátor, hogy kb. két hét múlva bírtokba vehetem a domainem. Vártam türelmesen, közben regisztráltam a HostingABC.hu ingyenes tárhelyszolgátatónál. Itt is gördülékenyen ment a regisztráció és egész könnyen sikerült átköltöztetni a blogot a tárhelyre.
Sokadik próbálkozás
Nem első, de próbálkozásaim végleges változata ez a blog. Ezzel azok a szándékaim, hogy minél több ideig megőrizzem és sok “okossággal” bővítsem a blogbejegyzések számát amiből már jócskán van a neten. Nem akarok egy bizonyos témájú blogot írni egyszerűen csak a mondanivalómat akarom megosztani azzal akit érdekel, meg olyan dolgokat amik engem is érdekelnek vagy érintenek. A kedves leendő olvasóimnak pedig csak annyit, hogy ne csak olvassák, hanem kommentálják is az olvasott bejegyzéseket, mert így “él” egy blog. Köszi!

