A gandi.net nevű európai domain regisztrátor útjára indított egy akciós időszakot amellyel a 10. születésnapját ünnepli. Ennek keretén belül március 1-10 között 55000 igyenes promóciós kódot oszt szét a már meglévő és az újonnan regisztráló felhasználói között. Az új regisztrálók egyetlen kódot kaphatnak, akik viszont régebben regisztráltak a Gandi rendszerébe azok akár 10-et is. Az alábbi listában látszik, hogy ki hány igyenes promó kódot kaphat és mely domainek esetén használható fel március 31-ig.
3 ingyen szoftver
Úgy döntöttem, hogy folyatom a korábban elkezdett sorozatot és újabb általam ismert és használt ingyenesen letölthető programot mutatok be. Voltak visszajelzések, hogy kedvelték ezt a sorozatot és hasznosnak találták a bemutatott programokat, ezért vettem a bátorságot, hogy még egy bejegyzést írjak ebben a témában. Valószínű, hogy lesznek olyan programok amelyeket már többen ismertek, de gondolom, hogy lesz olyan olvasó, aki nem találkozott még vele, így hasznos lesz számára. Vágjunk is bele a mai programok bemutatásába.
Ingyen hosting
Néhány hete már említettem, hogy sikerült egy másik tárhelyre költöznöm ahol minden feltétel adott a blog működtetéséhez. Ezen felül még további domaineket tudok itt hostingolni ugyanis ez korlátlan. Arra gondoltam, hogy néhány kezdő (vagy nem) blogger társamnak segítséget nyúltok hosting téren. Természetesen néhány apró kritériumnak meg kell felelni, de ez szerintem senkinek nem okozhat gondot aki blog írásban gondolkodik. Tehát, mi a feltétele annak, hogy hozzáadjam a tárhelyhez a domained ezzel biztosítva egy nagyon jó minőségű, gyors amerikai szervert, teljesen ingyen. (semmilyen fizetési kötelezettséged nincs, csak a korábban megvásárolt domained költsége)
Hangulatos karácsonyi háttérképek
Ilyenkor a karácsonyi ünnepek közeledtével én is szeretek foglalkozni a hangulathoz megteremtéséhez kapcsolódó dolgokkal. Tudom, hogy leginkább lelkiekben kell és érdemes készülni a karácsonyra, de ettől függetlenül a látványra, a külsőségekre is oda kell figyelni, hiszen ezek is valamennyire befolyásolják hangulatunkat, közérzetünket. Tehát, most néhány háttérképet gyűjtöttem össze amelyekkel a számítógépünket dobhatjuk fel egy kicsit. Bízom benne, hogy mindenki talál magának megfelelőt. Boldog ünnepeket
5 téli téma Nokia E51 (Symbian S60v3)
Úgy gondoltam, hogy ebben a téli időszakban jó lenne a saját telefonomra valami szép az évszaknak megfelelő témát tenni. Egy kis keresgéléssel találtam is néhány nagyon ízléses, szépen kidolgozott témát amelyet most megosztanék veletek. Remélem mindenki talál magának megfelelőt. Természetesen a témák működnek más Symbian s60v3 szoftvert futtató készülékeken is.
Google Wave meghívók
Végre engem is meghívott a Google, hogy kipróbáljam az új kommunikációs felületét, a még előzetes (elő nézetben) verzióban levő Google Wave-t. Elég sokat kellett várnom, biztosan néhány hét is eltelt mióta igényeltem a meghívót, de végre megérkezett. Ezzel együtt lehetőséget kaptam arra, hogy újabb embereket hívjak mega Google Wave kipróbálására, így 8 db. meghívó áll rendelkezésemre, hogy szétküldjem. Pontosabban megadhatok 8 olyan e-mail címet akinek szeretném ha kiküldenének meghívókat, tehát amolyan gyorsítás ez az egész. Nem tudom mennyi időbe telik, de biztosan van értelme, tehát hajrá.
5 ingyen szoftver II.
Úgy láttam sokan érdekesnek találták a korábbi bejegyzésem amely általam használt és kedvelt ingyenes programokat mutatott be. Most újra elővettem a témát, mert számtalan érdekes, hasznos és ezzel együtt ingyenes program létezik amit nem biztos, hogy mindenki ismer, tehát jó ha néhány szóban írok róla. Most újabb öt programot mutatok be amelyek talán hasznosak lehetnek bárkinek.

