Összegyűjtöttem néhány érdekes, szép és ötletes háttérképet, az új iOS 4 telepítésével még inkább élvezhetjük a különböző háttereket kedvenc telefonunkon. Bízom benne, hogy ti is találtok megfelelőt a gyűjteményből. Hogyan töltheted le? Navigálj a telefonoddal erre az oldalra és a kívánt képet megérintve mentsd le a telefonra. A másik lehetőség, hogy a bejegyzés alján levő zip csomagot töltöd le és azt kicsomagolás után betöltöd az iTunesba és szinkronizálod az iPhone-al.
Az háttérképek iPod touch, iPhone, iPhone 3G, iPhone 3GS kompatibilisek.
iPhone háttérképek
3 ingyen szoftver
Úgy döntöttem, hogy folyatom a korábban elkezdett sorozatot és újabb általam ismert és használt ingyenesen letölthető programot mutatok be. Voltak visszajelzések, hogy kedvelték ezt a sorozatot és hasznosnak találták a bemutatott programokat, ezért vettem a bátorságot, hogy még egy bejegyzést írjak ebben a témában. Valószínű, hogy lesznek olyan programok amelyeket már többen ismertek, de gondolom, hogy lesz olyan olvasó, aki nem találkozott még vele, így hasznos lesz számára. Vágjunk is bele a mai programok bemutatásába.
Letölthető a Mozilla Thunderbird 3.0
December elején jelent meg a Mozilla Thunderbird levelezőkliens továbbfejlesztett változata, amely a 3.0 verziószámot viseli. Egy sor újdonság vár arra, aki feltelepíti az új Thunderbird-öt. Az első szembetűnő változás a kezelőfelület amelyet kissé átszabtak. Új ikonokat kapott a program és integráltabb lett a Windowshoz. A másik nagy változás, hogy a postafiók beállítását megkönnyítették oly módon, hogy az e-mail címünk begépelésével automatikusan megkeresi a szerverbeállításokat nekünk. Ez akkor nem praktikus, ha a Thunderbird nem találja a beállításokat vagy rosszul detektálja. Ekkor nekünk kell kézzel beállítani a megszokott módon. Az alábbi képeken a sikeresen felismert automatikus beállítások láthatók.
Hangulatos karácsonyi háttérképek
Ilyenkor a karácsonyi ünnepek közeledtével én is szeretek foglalkozni a hangulathoz megteremtéséhez kapcsolódó dolgokkal. Tudom, hogy leginkább lelkiekben kell és érdemes készülni a karácsonyra, de ettől függetlenül a látványra, a külsőségekre is oda kell figyelni, hiszen ezek is valamennyire befolyásolják hangulatunkat, közérzetünket. Tehát, most néhány háttérképet gyűjtöttem össze amelyekkel a számítógépünket dobhatjuk fel egy kicsit. Bízom benne, hogy mindenki talál magának megfelelőt. Boldog ünnepeket
5 téli téma Nokia E51 (Symbian S60v3)
Úgy gondoltam, hogy ebben a téli időszakban jó lenne a saját telefonomra valami szép az évszaknak megfelelő témát tenni. Egy kis keresgéléssel találtam is néhány nagyon ízléses, szépen kidolgozott témát amelyet most megosztanék veletek. Remélem mindenki talál magának megfelelőt. Természetesen a témák működnek más Symbian s60v3 szoftvert futtató készülékeken is.
Nokia Ovi Suite
Elérhető lett a végleges Nokia Ovi Suite 2.0 szinkronizációs és mobiltelefon kezelő szoftvere. Az új szoftver a korábbi Nokia PC Suite szoftvert váltja, látványos kezelőfelületet kapott, továbbá természetesen összekapcsolták a Nokia OVI online szolgáltatásával. Az OVI online szolgáltatását érdemes igénybe venni, mert a legtöbb ingyenesen elérhető, ilyen például a Contacts, Share, Calendar, Mail. Mind egyszerű de korrekt kezelőfelülettel rendelkezik. Na, de kanyarodjak vissza a bejegyzés témájához a Nokia Ovi Suite szoftverhez. A program egy kezdőlappal indít ahol négy szinkronizálható részben véletlenszerűen jelenít meg tartalmakat. Az alábbi képen látható, hogy a Névjegyzék, Fényképek, Üzenetek és Zene jelenik meg a kezdőképernyőn. Innen valamelyik négyzetre kattintva beléphetünk a kívánt részhez.
5 ingyen szoftver II.
Úgy láttam sokan érdekesnek találták a korábbi bejegyzésem amely általam használt és kedvelt ingyenes programokat mutatott be. Most újra elővettem a témát, mert számtalan érdekes, hasznos és ezzel együtt ingyenes program létezik amit nem biztos, hogy mindenki ismer, tehát jó ha néhány szóban írok róla. Most újabb öt programot mutatok be amelyek talán hasznosak lehetnek bárkinek.
5 ingyen szoftver
Már kb. 10 éve használok számítógépeket és ez idő alatt számos programot letöltöttem és kipróbáltam. Nyitott vagyok minden új program kipróbálására, főleg ha ezeket teljesen ingyenesen tölthetem le és használhatom. Ezek gyűjtőnéven a freeware programok, amelyeket leginkább otthoni környezetben használhatunk ingyenesen, tehát így is írok róluk, a kereskedelmi felhasználást nem érintve. Nincs semmiféle toplista, próbáltam olyan programokat összeválogatni amelyből mindenki találhat magának valamit. Tovább »

