USB 3.0 logó
A szabványt 2008-ban jelentették be, de a termékek amelyekben megjelenik ebben az évben azaz 2010 folyamán várhatók tömegével. Már megjelent néhány olyan eszköz, alkatrész és periféria amely a legújabb szabványt használja, tehát lássuk miben más, mit nyújt az új USB csatolófelület, amely a 3.0 verziószámot viseli, más néven SuperSpeed USB (SS-el rövidítik). Azt érdemes tudni, hogy nem kell attól tartani, hogy problémák lesznek a korábbi verzióval, tehát kompatibilis a 2.0-ás USB-vel. Az új szabványt fizikailag úgy ismerhetjük fel, hogy kék színnel jelölik ha az új 3.0-ás verzióról van szó, míg a korábbi fehér színéről lesz (volt) felismerhető.
Térjünk a lényegre, mégpedig az adatokra, hogy mennyivel lesz gyorsabb és miben más az új szabvány. Lényegében tízszer gyorsabb, mint elődje így 4.8 Gbps sebességű adatátvitelre képes. A másik lényeges változás, hogy kétirányú adatátvitelre képes, ami azt jelenti, hogy egyszer képes írni és olvasni is ugyanarról az eszközről, míg a korábbi verzió egyszerre csak egy irányba volt lehetséges. Az USB 3.0 nagyobb feszültséget képes leadni, tehát gyorsabban feltölthetjük eszközeinket, 900 mA-t ad le, míg a korábbi 2.0-ás 500 mA leadására volt képes. Az új portot több gyártó is kezdte beépíteni a termékeibe, így például vannak olyan alaplapok a Gigabyte kínálatában amelyekben elérhető, valamint külső merevlemezeknél is felbukkan a Western Digital és Freecom kínálatában, de minden bizonnyal ebben az évben számos gyártó új termékeiben megtaláljuk.
USB 2.0
USB 3.0




Erről még régebben olvastam. Örülök, hogy máris bevezetésre kerül(t)!:) Szépen lassan fejlődünk.:D
Újabb csatlakozószabvány? Vegyed paraszt, vegyed az új alaplapot, kb ez az üzenete. Mindamellett üdvözlöm, remélem nem kell a WINDOWS2018-ig várni, hogy kompatibilis legyen, lásd a 2.0-át…
Dr. Stein: Az biztos, hogy van egy ilyen burkolt üzenete is, mint minden új terméknek (mindig van új ami valamiben jobb, szóval ilyen erővel le kéne állítani a technikai fejlesztéseket?) de ha megnézzük, hogy manapság mekkora fájlokat kell ide oda másolgatnunk nem egy fölösleges fejlesztés az olvasási és írási sebesség szempontjából. Ha nem is éppen tízszer gyorsabb, de azért van egy “kis” különbség az értékek között. http://www.maximumpc.com/article/reviews/western_digital_my_book_30_1tb